Kurzus bővítése + feladat- és hibalista írása – Blog: 15. nap

2022.01.23Blog

A mai feladatokat telefonon végeztem el: nem volt egyszerű, DE a célnak megfelelt (kicsit lassabb, de megoldható, így nem lehet kifogás). Először nekiálltam a meglévő témák vázlatos tartalmának megírására, közben kevésnek találtam CSAK weboldalra kihegyezni, ezért ilyen vállalkozás indítós fejtágítás felé bővítettem. Közben teszteltem a tartalmakat és listát készítettem a feladatokból és hibákból(ezt össze fogom fésülni a papír alapú listával).

Kurzus témák tartalma

Az volt a tervem, hogy ma elkészítem a címsorokat/bekezdés címeket, így azok kifejthetők egy másik alkalommal. Lényegében ekkor elkészül a script (persze még hozzá kell adni pár instrukciót, illetve összeállítani, hogy az arcom vagy a képernyőkép legyen látható), amit fel tudok mondani és készülhetnek a videók (ez készen is volt, amíg nem bővítettem a kurzust).

  • a témák, így már kidolgozhatók
  • célszerű lenne egyben elkészíteni a videókat, DE így lehetőség van arra, hogy akár egyesével foglalkozzak velük
  • sikerült pontosítanom a fejembe lévő képet
  • FONTOS! Nem szabad túltolnom az anyagot, mert megfizethető árkategóriába kell maradnia
  • szerencsére a téma végtelen, DE ki kell majd találni, hogy mi segítheti a leendő vállalkozókat

Kurzus bővítése

Valahogy a kezdeti ötlet folyamatosan változott azóta, ahogy papírra véstem. Weboldal készítési tanácsokból vállalkozási kisokos lett a teljesség igénye nélkül (végül ezt is folyamatosan frissíthetem, DE talán nem olyan sűrűn).

  • Új leckék: vállalkozó típus vagy?, rossz vállalkozás ötletek
  • Marketing a gyakorlatban lecke átalakítva és bővítve
  • az új témák kibontása később, még nem ülepedett le, így további változások várhatók
  • sajnos ezt is bővíthetem és aktualizálhatom folyamatosan

Hiba és feladatlista

Megvan az előnye is, hogy mobilon dolgozok: egyből látom a design bakikat és a javítanivalót, illetve azokat a pontokat, amik pimpelhetők. Természetesen egyik weboldal sem lesz kész sose (mindig lehet valamit fejleszteni, mindig lesznek új trendek is), ezért CSAK kötünk egy kompromisszumot, amiben a tökéletességet feláldozzuk a “így is termeli a pénzt” oltárán (félreértés ne essék itt már csak digitális sznobizmusról van szó = végtelenségig lehet finom hangolni a megjelenést, a működést, a felhasználói élményt, DE biztos mindenkinek más és más nem fog tetszeni, ezért nem szeretnék mindenkinek megfelelni). A lista folyamatosan bővül és csökken is: előre kerül az, ami szükséges vagy hasznos, kikerül az, ami csak luxus vagy túlbonyolítás.

Összefoglalva

  • Telefonról is meg lehet oldani
  • A témák kaptak egy kis vázlatot
  • A kurzus átalakult és még most is változik
  • Alakul a feladat- és hibalista: 1-1 napot el lehet ezzel tölteni hetente, priós feladatokat kiemelve pl. oldalsáv: profil, tanfolyam felépítés, ajánlott tartalmak stb.
  • Napról-napra azt érzem, hogy elkészül ez a kurzus és weboldal = jó érzés, DE fáj, hogy nem kezdtem el évekkel ezelőtt

0 hozzászólás

Szolgáltatások

HelloPack WordPress bővítmény csomag

További bejegyzések

Végre nem üresbe pörgetem az agyam – BLOG #41

Végre nem üresbe pörgetem az agyam – BLOG #41

Már egy ideje pazarlásra adtam a fejem, amit a legtöbben úgy hívnak, hogy brainstorming, agyalás, tervezés, elméleti maszturbáció és még sorolhatnám a hangzatosnál-hangzatosabb neveket a halogatásra, a produktivitás teljes hiányára. Lényegében két végéről égettem a...

Google táblázat segédlet 1.0 – BLOG #40

Google táblázat segédlet 1.0 – BLOG #40

Ahogy tanulok vállalkozni, úgy kerülök szembe kisebb-nagyobb problémákkal, nehézségekkel. Ebben a cikkben két kisebbel kerültem szembe, viszont ezek megoldása hosszútávon fog megtérülni, mert egyszerűsítik majd a munkámat. Ráadásul, ha valakinek tudok segíteni, akkor...

Munka közben jön meg az étvágy?  – BLOG #39

Munka közben jön meg az étvágy?  – BLOG #39

Volt egy kisebb kihagyás a leckék írásával, mert egy saját projekt elvitte a fókuszt. Voltak adminisztrációs jellegű feladatok, amelyek számlázást (örömteli a bevételhez jutni) takartak egy kis komplikációval és új projektre való szerződést (ugye ez is pozitív, DE...

Ajánlatkérés/visszahívás

Csatlakozz a közösséghez!

Iratkozz fel még ma!

Pin It on Pinterest