Újrakezdés 2.0 – BLOG: 37. NAP

Blog

Már megint itt vagyok, mert sikerült egy kicsit alul pörgetnem az életem és végre nem CSAK beszélni/írni akarok, hanem videózni … jahh persze, CSAK vicceltem. Lényegében a tervek készen vannak, a tudás megszerezve, a kommunikációs eszközök és csatornák rendelkezésre állnak és még idővel is rendelkezek. Hol van itt a probléma? Hát ott, hogy jól érzem magam a posványban, DE azért ma már kidugtam az orrom (szerencsére nagy van, így annyit nem kellett hozzá mozogni = lustaság fél egészség)

Mi váltotta ki ezt az aktivitást?

Talán most tudtam meg, hogy hol is van a henyélés vége, így tudtam lezárni azt a feladatot és újra belevágni ebbe a projektbe. Az elmúlt hónapokban volt időm gondolkozni és keresni azokat a lehetőségeket, amelyek viszonylag jól kihasználják az erőforrásaimat és a kapacitásomat, ráadásul még érdekel is.

  • Az eddigi terv (amikkel évek óta takaródzok) kivitelezhető és rentábilis volt, DE hiányzott a motiváció (a hosszútávú)
  • Túl sok filmet és sorozatot néztem, ezért a szociális életem se volt annyira mozgalmas
  • Több pénzt szeretnék keresni, mint amit felélek és minimálisan félrerakok
  • Elgondolkodtam azon, hogy valamilyen fő állás segít majd beszokni egy napi rutint (inkább maradok rendszertelen, DE a magam ura)
  • Hiányzott a kihívás, hogy valamit elérjek (talán, amióta nem sportolok versenyszerűen kihalt ez a mentalitás, pedig most nagy szükség lenne rá)
  • A társadalom azon rétegébe csúsztam bele, akik kritizálják azokat, akik minimális vagy semmilyen munkával, esetleg a megjelenésükkel értek el sikereket. Nem tetszik a hozzáállásom, ezért én is keresem azokat a lehetőségeket amelyek erre hajaznak, DE tudom, hogy munka nélkül akkor sem úszom meg.

Röviden ezek (és még ehhez hasonló kifogás, agymenés, gondolat, félelem stb.), amik miatt “ÚJRA” munkába álltam a saját brand építés felpörgetése céljából. Nem hátrányos az sem, hogy sokan akik ismernek többet látnak mögém, mint ami vagyok (a privát projektekre gondolok, amikben nem teljesedett ki az a “HATALMAS TUDÁSOM”), ezért nekik is szeretném megmutatni, hogy tényleg az vagyok, akinek látnak.

Mai feladatok elvégezve

  1. KPI mérő táblázat aktualizálása – lássam az eredményeket (biztos fejlődni fog még)
  2. Szakmai csoport létrehozása: WordPress weboldal problémák és megoldásaik
    • Cover feltöltése
    • Alapadatok megírása és feltöltése
    • Összelinkelni a már meglévő oldalakat és az új közösségi felületeket
  3. Kitalálni, hogy milyen rendszerbe jelenjenek meg a tartalmak
    • POM YT csatornára lesz feltöltve a videó
    • A cikkek POM oldalán fognak megjelenni és itt majd összefoglaló cikkeket osztok meg, hogy ne legyen ismétlés.
    • ITV-n lesz belőle kurzus (természetesen az ingyenes mellett fizetős tartalommal)
    • RSS feedből megosztás POM FB oldalán és az új csoportban – automatikusan (kis gond van még a csoport jogosultsággal és hogy nincs mit oda dobni)
    • ITV közösségi oldalait nem használom (nem is törlöm, hátha jó lesz még valamire)
    • Twitterre való feltöltés automatizálásán is érdemes lesz elgondolkodni
    • Megfordult a fejemben a TikTok is, DE még ki kell találni a koncepciót, amivel be lehetne oda törni (nem lesz elég croppolni állóra :D)
  4. Az osztott képernyőnek hála észrevettem, hogy mobilon nem látszik a hamburger menü, mert a link CSS-e felülírta a fehéret és pont olyan színű lett, mint a háttere
    • Átmenetileg átszíneztem, DE van egy bővítmény, amivel jobbá tehetem és használhatóbbá
    • A mobilos nézetnél és talán asztalin is kell egy-két megoldás, hogy az emberek majd minél könnyebben az oldalon ragadjanak
  5. Kicsit mókoltam a POM YT csatornájával, mert végül úgy döntöttem, hogy a videók céges környezetbe kerülnek fel
    • erről többet akkor lesz érdemes beszélni, HA megjelennek az első videók
  6. Elkészítettem az új 60 napos kihívás X-elgetős táblát.
  7. Létrehoztam egy új konzultációt.
  8. Módosítottam a régi konzultáci árát és a foglalhatóságot
  9. Kicsit módosítottam a weboldal megjelenését a Kategória sablonban
  10. Módosítottam a menüt.

Viszonylag kevésnek érzem a listát, mert tényleg az IS, DE elég sok időt elvettek a felmerült problémák. pl. az FB jogosultságok kicsit felbasztak 😀

  • A személyes fiókommal hoztam létre mindent IS és egy-két alkalommal hiába voltam tulajdonos nem minden jogosultságot birtokoltam
  • 3-4 felület között dobált a rendszert és hiába adtam meg mindenhol az “atyaúristen” rangot, ennek ellenére a Zapier nem tudott a csoportba írni *
  • Több esetben nem tudtam módosítani a saját fiókból az oldalt. Ebben az is közrejátszhat, hogy régi és új oldal máshogy működik + a Meta Business Site is folyamatosan kever

*Magyarázat:

  • a POM egy külön üzleti fiók (azon belül van az oldal és az oldal hozta létre a csoportot), amit én hoztam létre, DE így is be kellett pöccintenem minden adminságot, hogy tényleg az legyek és ne kelljen fiókok között váltanom (DE kell, mert hiába írja, hogy nem mégis – már nem érdekel).
  • A csoportban is nagy nehezen admin lettem, DE a Zapier nem tud írni bele, annak ellenére, hogy a jogosultság adás mizéria előtt, az oldalt képes volt írni.
  • Tippre túl fiatal a csoport – még nem érett meg 😀 – és ezért akadékoskodik, ahogy minden csoportnál az első alkalommal, pedig megadtam neki a jogosultságot. (olyan régen hoztam létre ilyen kapcsolatot, hogy nem emlékszem, hogy mi volt a trükk, DE holnap tiszta fejjel rájövök)
  • Már lehiggadtam, DE kicsit elgurult a gyógszi.

Konklúzió

Már sokadszor állok neki a feladatoknak. Sokadszor is hagytam abba, viszont most olyan kényelmi helyzetből robbantottam ki magam, ami túl szép volt. Eredményeket akarok és éhes vagyok a sikerre. Sok olyan csodát láttam az elmúlt években, amihez hasonlót akár én is elérhetnék, HA szorgalmasabb és rendezettebben lépkednék a célom felé. Igaz, hogy nem a pénzért dolgozok, DE CSAK abból lehet vásárolni… Nem merem kijelenteni, hogy most 1000%-ig elérem a célom, DE abban biztos vagyok, hogy 2-3 hónapon belül elkezdheti azt a havi alapot megtermelni, amit 2017-ben kellett volna (és akkor mára milliós bevételt könyvelhetnék el belőle – kár visszanézni, nem fog segíteni). Jó volt dolgozni a saját projekten, jó volt dolgozni és nem csak dolgozgatni. Remélhetőleg kitart majd még 1-2 hónapot, hogy elkészüljön az első adag videó és azok sikere majd tovább lök majd.

1 hozzászólás

  1. MEGY A ZAPIER!!!! SIKER <3

    A probléma triviálisabb volt, mint gondoltam.

    A megfelelő segédlet elolvasása után beugrott, hogy régen is ezzel szívtam és most is.

    A sztori szépsége az, hogy régen legalább gyorsan megtaláltam az Alkalmazások fület, DE most annyira a lap aljára rakták, hogy szerintem minimum 10-szer nem tűnt fel. Amikor meglett, akkor meg csak hozzá kellett adni a Zapier appot és kész (persze előtte a fiókban is engedélyezni kellett, hogy a Zapier hozzáférjen a csoporthoz - régen is nehezen jött össze a kettő egyszerre).

Egy hozzászólás elküldése

További bejegyzések

Munka közben jön meg az étvágy?  – BLOG #39

Munka közben jön meg az étvágy?  – BLOG #39

Volt egy kisebb kihagyás a leckék írásával, mert egy saját projekt elvitte a fókuszt. Voltak adminisztrációs jellegű feladatok, amelyek számlázást (örömteli a bevételhez jutni) takartak egy kis komplikációval és új projektre való szerződést (ugye ez is pozitív, DE...

Haladok a kurzussal – BLOG #38

Haladok a kurzussal – BLOG #38

Novemberben átkapcsolt valami és aktiváltam magam. Lehet most indult fel a szinusz függvény, DE nem is érdekel, mert haladok. Nem tettem le a kurzusról, viszont azt hittem, hogy kicsit komolyabbal szeretnék nyitni. A tervezési fázis végén, viszont rá kellett jönnöm,...

Új erő? Új ötletek? Gyakorlás/tesztelés? – BLOG: 36. NAP

Új erő? Új ötletek? Gyakorlás/tesztelés? – BLOG: 36. NAP

Nem tétlenkedtem tavasszal és a nyarat is megindítottam a munkáim révén, viszont az új helyzetek, új látásmódot igényelnek. Nulláról építkezek, ahogy itt is és olyan eszközöket fogok használni, amit előtte nem vagy ilyen kombinációban nem.

Csatlakozz a közösséghez!

Iratkozz fel még ma!

Pin It on Pinterest