Vállalkozó vagy alkalmazott típus? [nem mindenki vállalkozó]

Én minden munkahelyemen éreztem, hogy nem nekem való, mert a teljes munkaidőt sosem tudtam hasznosan kitölteni (megoldottam, DE nem céges feladatokkal foglalkoztam). 1-2 óra hasznos munkaóra miatt nincs értelme oda- és visszautazni (1-2 óra / nap), 6-7 órát lébecolni, hogy meglegyen a törzsidő és el lehessen számolni. Emellett mindig alkalmazkodni kellett a munkatársakhoz, vezetőkhöz, ügyfelekhez – minden kontroll alatt, CSAK annyi mozgástér volt, amennyit kiadott feladat megoldásához szükséges volt. Én tudtam, hogy a vállalkozni szeretnék. Te már gondolkodtál azon, hogy vállalkozó vagy alkalmazott típus vagy?

Kérdések, amik segítenek eldönteni, hogy vállalkozó vagy alkalmazott típus vagy?

A következő kérdések megválaszolása során ne a válaszokra koncentrálj, hanem arra, hogy milyen gondolatokat ébresztenek benned. Attól, hogy nem érzed magadban az erőt a vállalkozáshoz, szükségesnek érzed a fő állást vagy a rizikós helyzetek helyett a nyugalmat keresed még nyugodtan vállalkozhatsz. A lehetőségek korlátlanok, hiszen fő állás, illetve tanulmány mellett is el lehet kezdeni. Nem kell azonnal belevágni, vagy egyből a mélyvízbe ugrani – sok esetben a fokozatosság kifizetődőbb. Lehet a kérdésekre adott válaszok alapján úgy gondolod, hogy vállalkozás a megfelelő irány, DE ne feledd minden IS a te feladatod lesz (amit most lehet a főnököd intéz és nem is tudtál róla)

  • Volt már fő állásod? (ha még nem dolgoztál, akkor mindenképpen tapasztald meg, lehet ez fog beválni)
  • Csapatjátékos vagy? (vállalkozás és főállás esetén is másokra leszel utalva, így a csoportos munka ismerete előnyt fog jelenteni)
  • Magadnak osztod be az idődet vagy jobban szereted, HA meghatározzák? (a vállalkozás esetén nálad az irányítás, főállásban többnyire meghatározott meetingek és törzsidő határozza meg egy napodat)
  • Képes vagy szervezni, tervezni, kivitelezni egyszerre? (kezdő vállalkozás esetén az összes feladatot neked kell ellátnod, addig ameddig nem tudod kiszervezni)
  • Ismersz vállalkozókat? Ismered, hogyan telik egy munkanapjuk? (ha te magad nem vállalkoztál még, DE tudsz információt gyűjteni vállalkozóktól, akkor mindenképpen tedd meg – könnyebben tudod eldönteni, hogy ezt szeretnéd vagy sem)
  • Introvertált vagy extrovertált típus vagy? (azért érdekes témakör, mert a személyiségtípus is nagyban befolyásolja, hogy milyen közegben tudsz sikeres lenni)
  • Szereted, HA kiosztják a feladataidat? (sokan úgy hatékonyak, ha valakitől megkapják a feladatokat)
  • Mennyire fontos szempont, hogy azt csináld, amit szeretsz és úgy ahogy neked kényelmes? (alkalmazotti lét egyik árnyoldala, hogy sok olyan feladat is van, ami az egyes pozícióhoz csapnak, mert így költséghatékony a bérezés a cégek számára | vállalkozás esetén 1000%, hogy nagyon sok feladat miatt fogod tépni a hajad – én pl. az adminisztrációtól)
  • Mennyire bírod a bizonytalanságot? (a vállalkozás kiszámíthatatlanabb, mint az alkalmazotti státusz, DE onnan is bármikor kirúghatnak)
  • Készítettél már pro és kontra listát a vállalkozói létről? (mielőtt komolyabban belevágnál mindenképpen szedd össze az érveket és az ellenérveket – nagy segítség lesz a későbbi döntés meghozatalában)
  • Készítettél már pro és kontra listát a alkalmazotti létről? (mielőtt komolyabban belevágnál mindenképpen szedd össze az érveket és az ellenérveket – nagy segítség lesz a későbbi döntés meghozatalában)

Válaszolj a kérdésekre, gondold át, hogy milyen értékek számítanak és azoknak melyik életforma felel meg.

  • Nem szabad elfelejteni, hogy a vállalkozás sosem lehet a végső megoldás (általában, aki ebben látja az utolsó reményt az azt hiszi, hogy vállalkozni könnyű, pedig nem az)
  • Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindenki más és más (hiába érzem azt, hogy nekem nem való az alkalmazotti lét, sok barátomnak még a vállalkozás gondolata is rémisztő)
  • Ha válaszolsz a kérdésekre, akkor mindenképpen írd le a válaszokat. A pro és kontra érveket mindenképpen. (ha valaminek nyoma marad, annak sokkal több hatása van az életünkre közvetve vagy közvetlenül)
  • Hagyj magadnak időt, hogy leülepedjen! (érdemes többször nekifutni, többször átgondolni – még nem tartunk magánál a vállalkozásnál és ezen is érdemes hosszan elgondolkodni)
  • Válaszold meg a saját kérdéseidet is! (a nagy gondolkozás közben biztos lesznek saját kérdések is, ezeket gyűjtsd összes és ezekre is válaszolj)
  • Ismerd meg magad! Tudd meg jó neked és arra indulj! (én már évek óta figyelem magam, ennek hatására fordultam az oktatási, tanácsadói vonal felé – a kivitelezés nem vált be, nem motivált, nem akartam igazán)

Összefogalás

Az életünket befolyásoló döntések előtt mindig tájékozódnunk kell a lehetőségekről. Vállalkozás indítás előtt, után és közben folyamatosan monitoroznunk kell saját magunkat, hogy a megfelelő úton indulhassunk el. Természetesen ez sem lesz egy sima autópálya, mert lesznek elágazások, kereszteződések, körforgalmak és zsákutcák is, viszont ha figyeljük azt, hogy mi jó nekünk, akkor ezekből tanulva alakíthatjuk az életünket.

Saját történetem zanzásítva

Én a vállalkozásomat még egyetemi éveim alatt alapítottam, akkoriban

  • még nem rendelkeztem szaktudással (volt valami, DE értékesíteni még nem lett volna szabad),
  • nem tudtam vállalkozni = csinálgattam a dolgokat, DE lényegében inaktív volt a vállalkozás (nem tudtam hogyan szerezzek ügyfeleket és ezért nem is foglalkoztam vele).

Amikor fő állásom lett, akkor már volt 1-2 ügyfelem, DE még CSAK zsebpénzt termelt (a szaktudásom és a vállalkozói szkilljeim már értéket képviseltek, DE nem aknáztam ki teljesen). Mivel untam a munkámat váltottam és végre marketinges munkakörben helyezkedtem el (további előnyök: csökkent a napi utazási idő, rugalmasabb volt a munkaidő, többet tudtam a saját vállalkozásommal foglalkozni stb.) Ekkor már azért elég jó pénzt hozott a vállalkozás, DE nem termelte meg a megélhetésem. Őszre megvált tőlem a cég, mert ők se voltak elégedettek és én sem (nem hoztam azt, amit tudtam, igazából nem is marketinges voltam, hanem projekt menedzser).

Ez érzékenyen érintett, mert volt tartalékom, DE a vállalkozásom nem tartott el.

  • Nem kerestem fő állást, hanem elkezdtem építeni a cégemet.
  • Lényegében 1-2 évig a fogamat összeszorítva küzdöttem mire kialakult a rendszerem (havidíjas szolgáltatások, partnerek, hosszútávú projektek és ügyfelek).
  • A mai napig ezt a rendszert csiszolgatom = minimális munka, maximális profit és passzív jövedelem.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Kurzus tematika

Tanfolyam főoldal Összes kiniytása

Friss bejegyzéseim

Végre nem üresbe pörgetem az agyam – BLOG #41

Végre nem üresbe pörgetem az agyam – BLOG #41

Már egy ideje pazarlásra adtam a fejem, amit a legtöbben úgy hívnak, hogy brainstorming, agyalás, tervezés, elméleti maszturbáció és még sorolhatnám a hangzatosnál-hangzatosabb neveket a halogatásra, a produktivitás teljes hiányára. Lényegében két végéről égettem a...

Google táblázat segédlet 1.0 – BLOG #40

Google táblázat segédlet 1.0 – BLOG #40

Ahogy tanulok vállalkozni, úgy kerülök szembe kisebb-nagyobb problémákkal, nehézségekkel. Ebben a cikkben két kisebbel kerültem szembe, viszont ezek megoldása hosszútávon fog megtérülni, mert egyszerűsítik majd a munkámat. Ráadásul, ha valakinek tudok segíteni, akkor...

Munka közben jön meg az étvágy?  – BLOG #39

Munka közben jön meg az étvágy?  – BLOG #39

Volt egy kisebb kihagyás a leckék írásával, mert egy saját projekt elvitte a fókuszt. Voltak adminisztrációs jellegű feladatok, amelyek számlázást (örömteli a bevételhez jutni) takartak egy kis komplikációval és új projektre való szerződést (ugye ez is pozitív, DE...

Ajánlatkérés/visszahívás

Csatlakozz a közösséghez!

Iratkozz fel még ma!

Pin It on Pinterest