Az ötletelés fázisa = a jó öreg halogatás

Tehát kaptam egy löketet, ezért elkezdtem azon agyalni, hogy belevágjak vagy sem. A tervezés, az agyalás, azaz a tipikus időhúzás a hobbim, így hiába tűnt úgy, hogy megvalósul az elképzelése, DE végül mégsem. Na azért ennyire ne szaladjunk előre …

1. HA felvesznek (nem vettek), HA nem akkor is jó lesz gyakorlásnak.
2. HA megvalósítom és nem tudok segíteni másokon, akkor nincs értelme erőltetni. (azért 1-2 alternatív változatot tesztelni kéne, nem?)
3. HA CSAK egy beszélgetés is feldobja valakinek a napját, akkor már megérte.
4. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy ez egy üzleti vállalkozás, ezért álszentség lenne azt írni, hogy a bevétel nem számít. (valószínűleg a költség oldalon egy nagy nulla lesz, mert minden eszköz a rendelkezésre áll és már el van költségelve)
5. Aztán végig gondoltam, hogy többet beszélek, mint hallgatok … mennyire folyhatok majd bele egy-egy hallgatásba vagy alapból beszélgetésbe gondolkodjak?
6. A saját helyzetemből indulok ki, mert ebben vagyok érdekelt. Ahogy másokat engem is befolyásolt a globális home-office láz, pedig már előtte is úgy toltam le pár évet. A bezárt világom még jobban összezsugorodott, amit nem is bántam (DE ez egy másik sztori). Az elmaradó közösségi események miatt a telefonos kapcsolattartás maradt az egyik kapocs köztem és embertársaim között. Sokszor hallgattam meg családtagokat, barátokat, ismerősöket és minimális visszajelzéssel/visszabólogatással is tudtam alternatívát, más nézőpontot mutatni. Lehet, hogy mégis alkalmas vagyok a hallgatásra?
7. Fejben összeállt a projekt, DE információra volt még “szükség”, amivel újabb napokat tudtam sunnyogni. Nem volt okos döntés, mert ahogy a visszahívás (nem vettek fel – azóta se puszi, se pá) a lelkesedésem is egyre távolibbnak tűnik.
8. Az sem segített, hogy profi “számonkérőt” állítottam a nyakamra. Anyu parancsba kapta, hogy heti egyszer bármilyen módszerrel érdeklődjön a haladásról, illetve használja a szokásos keménységét, HA nem teljesítést tapasztal. (a kérdezés megvolt, DE a szankciókat nehéz 100+ km távolságból érvényesíteni)
9. 3 hétre volt szükség, hogy az „adatgyűjtés” (AHA, megint lógtam egyet, mert pár link lementése még nem igazi munka) után elkezdjem a projektet.
10. Már kismillió sales oldalt szövegeztem, DE ilyet még sose.
1. Nem akarok eladni, DE szeretnék pénzt keresni. Dilemma?
2. Nem akarlak meggyőzni, DE azt akarom, hogy mégis hívás legyen a vége. Lehetséges?
3. Nem fogom használni azt a kismillió technikát, amivel egy-egy ilyen oldalnál találkozhatsz. Vagy mégis?
4. Nem lesz garancia, nem lesz előny és hátrány, nem lesz beetetés, nem kell az email címed, sem a telefonszámod. A lehetőséget azért megadom, oké?
5. Nem lesz piros vagy kék tabletta. Ez CSAK egy szimpla hívás.
6. Elmondom a történetem és vagy tetszik vagy nem. Nem erőltetek semmit, DE 😀

Az ÉN történetem röviden

Az élet minden területén a kisebb ellenállást keresem (többet lustasággal, mint erővel?), azaz minimális befektetett munkával szeretném elérni a legjobb eredményeket (egyszerű matek). Ezzel a mentalitással sem a munkában, sem a magánéletben (család, barátság, szerelem, egyéb kapcsolat) nem lehet igazán érvényesülni, nem lehet nagy célokat elérni, állítólag. Te mit gondolsz?

Utólag átgondolva sok helyzetből extra erőbedobással a sokszorosát ki tudtam volna hozni, viszont ahogy az akkori fejemmel, úgy a mostanival sem érzem azt, hogy bármelyik döntésem is rossz lett volna (visszatekertem 1-2 izgi szitut, amikor úgy vágtam el magamat sikertől, a nyugodt kiszámított élettől vagy az eltartottságtól, hogy csak úgy csattant).

Ezért tartok most itt, mert általában az árral szemben úszva is képes voltam, vagyok és leszek a racionális döntést kukázni egy bulisabb kedvéért (pl. választás a nyugdíjig tartó monoton munka vagy közelebbi, fiatalosabb, DE bizonytalan ideig tartó cég között – szerinted?). Nem tudom leírni, hogy mit érzek ilyenkor, CSAK azt tudom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor bekapcsol egy sokadik érzék és jelzi, hogy ez a te irányod. Te voltál már ilyen helyzetben?

Az elmúlt pár évben visszavettem a tempóból és magamra kezdtem figyelni. Rájöttem, hogy nem is vagyok olyan rossz arc, mint ahogy azt gondoltam a rólam szóló pletykák alapján 😊 Elkezdtem keresni a miben vagyok jó, mi érdekel igazán és mindig arra jöttem rá, hogy nincs meg a motivációm, nincs igazi célom. A keresést sose adtam fel és nem is fogom, átmenetileg szüneteltetem, mert a fókuszt most a tudásom átadására és az ezt gátló kishitűségem legyőzésére irányítom.

És a legfontosabbat majdnem el is felejtettem:

Jelentkezz a kötetlen beszélgetésre vagy hallgatásra!