Hát ez így kezd egyre fájdalmasabb lenni. Valamiért még mindig nem tudok előnézetet kifacsarni az oklevelekből, pedig már témát is váltottam. Nem mellékesen a téma váltás elhatározása volt a legkönnyebb, hiszen most ki kell találnom, hogy melyik témát vagy témákat veszem meg, ha szeretném a prémium részeket is használni 😀 A nagy 3-as a következő: Astra, GeneratePress, OceanWP.
Eddig főleg Divivel készítettem az oldalakat, így kényelmesen szerkesztő + téma is rendelkezésre állt. Kialakult egy munkafolyamat és egy rendszer, amellyel gyorsan tudtam haladni és szinte mindent IS meg tudtam valósítani. Ezzel szemben az Elementorhoz szükség van egy fizetős témára (nem nagy összeg, de akkor is – nem várt többlet költség).
Melyik 3 alaptémát válasszam?
Mivel a legtöbb builder ugyanazt tudja, hasonlóan néz ki a szerkesztő felülete, ezért nem lesz gond egyikkel sem (nem mellékes, hogy már többet használtam is egy-egy projektnél). A következő lépés az lenne, hogy megtalálja a megfelelő alapsablont, amire építkezhetek, ez a következő 3 közül fog kikerülni:
- Astra
- GeneratePress
- OceanWP
A szakmai csoportokban mindhárom előkerült, igazából “vallási” kérdés lett belőle, hiszen minden a saját hite szerint ragaszkodik valamelyik megoldáshoz. Lényegében nálam azért a GeneratePress lett a befutó, mert ingyen le tudtam szedni az alap verziót. Ha jól játszok, akkor nagy valószínűséggel nem is lesz szükségem a fizetős verzióra, mert az Elementor pont azokat a funkciókat oldja meg jobban, gyorsabban, szebben.
Tehát választottam: GeneratePress lett. Most jöhet az Elementor és építhetem fel újra a tartalmi oldalakat. A Rólam és Kezdő oldal marad Diviben, DE nem teszem elérhetővé, mert ott maradt a sok sallang, amit a szerkesztő hozzáadott. Most a főoldalon a kurzusok érhetők el, eltűnt a feliratkozás box is, viszont szerintem a láblécben helyet fog kapni, így visszakerülhet a menübe is.
Megjavult-e a LearnDash?
Lényegében sose volt rossz, DE egy kicsit rosszalkodott.
- Leckén belüli navigáció kérdése megoldódott:
- morzsa révén vissza tud navigálni a hallgató a tanfolyam elejére is
- 3 link a lecke/téma alján segít előre vagy hátra lépni, illetve az aktuális lecke oldalra lépni
- ezt egészíti ki az oldalsávban megjelenő ki és bezárható tanfolyam tartalom
- Arculati hiányosságok
- a Divi által engedélyezett CSS valamiért nagyon lebutította a funkcionalitást, amit a GeneratePress jobban kezel
- sokkal jobb lett a felhasználói élmény, ami a sokban köszönhető a jobb színvilágnak és működő funkcionalitásnak
- Oklevél probléma részben megoldva
- szerkesztéskor továbbra sem tudom tesztelni az oklevelet
- viszont most már elvégzett kurzus esetén legalább ki tudja nyomtatni
- így nem lesz olyan egyszerű csinos bizonyítványt összehozni, DE legalább már működik a funkció
Alapvetően elégedett vagyok, mert a hibát meg tudtam kerülni és csak részben áll fent. Az arculati és felhasználóbarátsággal kapcsolatos problémámat egyúttal megoldott a témaváltás, viszont ez azt is eredményezte, hogy záros határidőn belül foglalkoznom kell az arculattal. Ahogy már az elején is sejtettem nem lesz gyalog-galopp, DE lépésről-lépésre megvalósulnak a többéves tervek.
Design/arculat
A legfontosabb feladat kiválasztani a színeket, illetve logóba illő alakzatot (tanulásra, végtelenre, körforgásra, megújulásra jellemző formát szeretnék). Az se hátrány, ha ehhez illeszkedő betűtípust találok, ami jól mutat a logóban és weboldalon is használható. Természetesen itt kompromisszumkész vagyok, mert a weboldal sebessége fontosabb, mint a megjelenés, inkább olvasható és gyors legyen, mint fancy. Ha lehetne, akkor mindent is akarnék, DE tudom, hogy 3 opcióból legalább az egyiket el kell engedni.
Mit szeretnék?
- trendi
- letisztult
- izgalmas és unalmas kombinációja
- gyors
- megjegyezhető
Összefoglaló
Lényegében ma is hátra léptem egyet, DE közben megalapoztam az utat a jövőnek. Mivel nem akartam kihagyni az ingyenes marketing eszközt az oklevél formájában, DE nem akartam még egy extra bővítményt, ezért inkább témát váltottam. Nagy fába vágtam a fejszémet, DE jobb előbb, mert így kevesebb munka ment a levesbe. Őszintén megvallva nem először van dolgom GeneratePress témával, hiszen már az első körben, évekkel ezelőtt is ez a páros volt az alapja az oldalnak. Kialakítom a megfelelő oldalakat, elemeket és akkor valahogy ki is fog nézni az oldal 😀
FRISSÍTÉS
1 óra játék után volt fent Astra és GeneratePress is, DE mindkettőnél valahogy gubanc volt. Aktív LearnDash esetén valamiért hiba oldalra futott és bedobta a tartalmat valami keretes elrendezésbe, pedig már Elementorral kezdtem nulláról felépíteni a sablont (új fejlécig jutottam, DE aztán szétesett minden IS)
Lényegében nem maradt más választásom, mint visszatenni a Divi-t és láss csodát:
- valamiért itt is szép és felhasználóbarát volt a LD = egy nappal ezelőtt semmire sem reagált, DE akkor ez is megoldva
- itt is működött az elvégzett tanfolyam oklevelének nyomtatás, így ez is pipa
0 hozzászólás