Már egy ideje pazarlásra adtam a fejem, amit a legtöbben úgy hívnak, hogy brainstorming, agyalás, tervezés, elméleti maszturbáció és még sorolhatnám a hangzatosnál-hangzatosabb neveket a halogatásra, a produktivitás teljes hiányára. Lényegében két végéről égettem a gyertyát és nem haladtam semerre, CSAK az érzés volt meg = MA IS CSINÁLTAM VALAMIT, pedig SEMMIT.
Tervezés és felejtés
Sok projektem végezte úgy, hogy leírtam, kidolgoztam, túldolgoztam és elégedetten konstatáltam, hogy ezzel meg is vagyok. Innentől CSAK azt kell várnom, hogy halljam a pénzeső hangját végtelenített “SMS hang” formájában. Ugye te sem gondoltam, hogy ez így működik? (természetesen az én példámban még nem, viszont azoknál, akik végig is viszik az elképzeléseiket van rá esély, hogy már az első ötletükkel pénzt, akár rengeteg pénzt keressenek, DE ha ilyen egyszerű lenne, akkor mindenki milliomos/milliárdos vállalkozó lenne kicsi hazánkban)
Hol rontottam el? Elrontottam egyáltalán?
A kezdeti lelkesedéssel nem volt gond, viszont ahhoz, hogy a papírról átkerüljön az ötlet már kevésnek bizonyult. Lényegében az íróasztalnak dolgoztam vagy úgy is felfogható, hogy az agyamat üresbe pörgettem, hogy megszabaduljon az ötlettől és valami más kerüljön a helyére. Szerencsésebb esetben egy munka lett volna az, de inkább egy újabb ötlet. Ötletből viszont nem lehet megélni, DE idővel feltűnt a minta, hogy az ötletem kapcsolódnak egymáshoz és egy nagy egészet alkotnak.
Tartalommarketing
A blogolás mindig is a hobbim volt (amikor elkap a hév, akkor mintha muszáj lenne CSAK úgy megindul a kezem), DE mint munka annyira nem szerettem huzamosabb ideig csinálni lásd: filmes blog, szexegyedul.hu, szerelmeszivek.hu vagy éppen ez a blog + a céges a purpleonlinemedia.hu-n (a lista végtelen, mert sok helyre írtam időszakosan). Sok ügyfelem ragaszkodott a közösségi média posztokhoz, DE nem értette az alapvető működését és hogy mit jelenet a közösség (többnyire vaktában posztoltunk és haverokon kívül senki sem lájkolta – eredményt nem termelt).
WordPress weboldal
Szeretek weboldalakat készíteni és ez a fő területem IS egyben, mert van egy egyszeri fix és van egy havi díja, amely hosszútávon jelent bevételt és ügyfeleket. Így nem csoda, hogy minden projekthez veszek egy domaint, felhúzok egy oldalt és tesztelek. Ezen az oldalon állt össze egy WooCommerce-en alapuló online fizetési rendszer, amely magába foglalja az online oktatás, konzultációk és egyéb szolgálatások megrendelését és bankkártyás kifizetését. A következő lépés a havi előfizetéses rendszer és a tagok profiljainak kialakítása lesz.
Online és offline marketing
A saját kis projektjeim marketingjébe nincs senkinek se beleszólása (max. az egyes felületek szabályai és a jóízlés határai), így kiélhetem magam. Hiába dolgoztam már több ügyféllel mindig volt egy olyan pont, ahol nem egyezett a véleményünk, olyan munkát kellett elvégeznem, amelyikben nem hittem, viszont a sikertelenség esetén (általában a tanácsaim ellenére más irányt álmodtak meg, mint amit javasoltam) mindig a nyakamba hullott vissza. Lényegében ez lökött a weboldalak felé, mert ott minimálisan tudják CSAK megkeseríteni az életem és a legtöbb kérést már tudom kezelni, példákkal alátámasztani.
Összeáll(t) a kép
NEM RONTOTTAM EL. Folyamatosan tanultam, teszteltem, CSAK az idő tényezővel nem számoltam. Mindenki azt mondta rám, hogy LUSTA vagyok, ezért elkezdtem helyette a LASSÚ-t használni, mert ugyanazt jelenti, DE a lassú víz is partot most, egyszer. Ez is kifogás volt, halogatás, mint bármelyik másik praktikám, DE idővel tényleg megláttam, ahogy összeáll a kép.
- Elkészült a weboldal – folyamatosan építettem be az új funkciókat
- Felkerült régebbi szolgáltatás, konzultáció, ingyenes online kurzus
- Elkészült a szövegezése egy online kurzusnak és a váza egy másiknak (közel sincs kész, DE pár videó és/vagy hanganyaggal már élvezhető és értékelhető)
- A foglalási rendszer és a bankkártyás fizetés integrációjával minden a helyére került
- Elkészült a HALLGATLAK, VAGY INKÁBB BESZÉLGESSÜNK? sales oldal és marketing kampány (folyamatosan fut 1-2 hétig, napi 1-2.000 Ft-os költségkerettel)
- Folyamatban van az Albérlet Gyorskereső marketing gépezete is
- Következő lépésként elkészült az Online kurzus támogatási program sales oldal is
- Mindháromból készül egy Esettanulmány, amely elérhető lesz a szolgáltatásoknál
- Csomagban is elérhető lesz egy folyamatosan bővülő Tréning vagy Workshop csomagként
- Ha a 3. pont kurzusai elkészülnek + a Tréning csomag is elérhető lesz az Online kurzus támogatási program-ot is ki tudom lőni (lényegében lesz egy nagyon kedvezményes ajánlat az elkészült anyagokra, illetve a Covid alatt több cégnél is láttam, hogy bizonyos összegért cserébe – előfinanszírozás – %-os kedvezményt biztosítanak a későbbi vásárlásokhoz = ezt akarom mixelni a lifetime hozzáféréssel)
Az előző pont már egy speciális előfizetést (jogosultsági szintet) is tartalmaz, DE CSAK egy nyakatekert módon (szokásos Sipőcz logikáva). A végső cél az előfizetéses rendszer megteremtése folyamatos oktatási szolgáltatás nyújtásával. Nem feltétlenül akarok egy újabb oktatási szolgáltatás lenni, mert van már elég, viszont szeretném, ha folyamatos bevételeim lennének. Itt kerül képbe a “merjünk nagyok lenni”-től való félelem: a folyamatos növekedés a költségeket, a felelősséget is exponenciálisan növeli.
Szükségem van erre?
Vagy inkább legyen egy rendszerem, amit másoknál is be tudok vezetni?
Vagy legyen mindkettő és építsek egy hatalmas vállalkozást?
Kiegészítés: a poszt írásakor kitaláltam egy struktúrát, viszont már az első bekezdésnél más irányba indult a fejem. A többi pontot sem fogom kihagyni, viszont valamit hagyni kell a következő bejegyzésekre is. Jó szórakozást és ha van kérdés, akkor kommentbe jöhet 😉
Kiegészítés 2: mielőtt nekiálltam a bejegyzésnek 1-2 db HTML és CSS, valamint Divi beállítást módosítottam, hogy javuljon az összkép. Ez a helyzet, amikor már van valami a kezedben és ilyen kis dolgok is sokat dobnak a lelki békéden, illetve ezek mossák szép lassan a partot, hogy könnyebben megtaláld a kis aranyrögöket.
0 hozzászólás